A szervezet savraktárai

Genetikailag mindannyiunk más-más kódolással látja meg a napvilágot. A DNS-ünk erre a bizonyíték. Őseinken keresztül egy olyan DNS-vázzal rendelkezünk, ami egyes pontokon erősebb, míg más ponton gyengébb. Helytelenül fogalmazunk, ha azt állítjuk, hogy természetes, hogy betegek vagyunk, hiszen szüleink, nagyszüleink is küzdöttek ezzel a kórral. Csak a gyenge pontokat örökölhetjük, ahol szervezetünk kevésbé felfegyverkezett, így itt a betegségek, savak könnyebben támadásba lendülnek.

Vegyül például alapul a zsírszövetet. Sokszor találkozunk túlsúlyos szülőkkel, akik elnézik gyermekük súlyfeleslegét mondva, ezt örökölte tőlük. Ez ellen azonban lehet tenni, hiszen a savasító étrend az oka nagymértékben a túlsúlynak.

Hogy hogyan lehetséges mindez?

A bázikus étrendnél említettük, hogy a zsírok semleges hatásúak, viszont megvan az a nem túl előnyös tulajdonságuk, hogy megkötik a savakat.

Ezáltal savassá válnak, de hogy ismét semlegesítsék magukat, még több zsírszövetet raktároznak magukba. Ez a magyarázat a zsírpárna növekedésére és az elhízásra. Mindezek mellett a zsír persze energiát is tárol, de kellő lúgosítás hatására az anyagcsere minősége is javul.

Egy normál fogyókúra során csökkentjük a zsírsejtek méretét, mennyiségét, viszont az előkerülő savakat nem távolítjuk el, így azok a szervezetünkben fejtik ki rossz hatásukat, továbbá a szervezet védekező mechanizmusának köszönhetően a diéta után újabb zsírpárnákkal szembesülünk. Sok hírességnél tapasztalhattuk már, hogy egy sikeres fogyókúra után újra pufivá vált, amikor az önsanyargatást abbahagyta. Ezt nevezzük jojó-effektusnak.

 

Lúgosító étrend kiegészítőt keres? A SuperGreens erősen lúgosító, savtalanító hatású készítmény!

 

A gyomorsav és a savasodás...



További cikkek a szervezet savraktárairól

A savasodás azonban nem csak a zsírszöveteknél jelentkezik, hanem sajnálatos módon a szervezet más területén is képes károsító hatását kifejteni. Gyengítheti az érfal kötőszöveteit és mivel szervezetünk védekező mechanizmus ismét támadásba lendül ellene, lerakódik a koleszterin, magas vérnyomás, és érrendszeri megbetegedések alakulhatnak ki.

Mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen minden lerakódás, vagy közömbösítés további megbetegedési folyamatot indíthat el (pl.: csontritkulás).

Lássunk még néhány további példát, ahol problémát okozhat a túlzott savasodás, mely a legkülönbözőbb szerveinkben, szöveteinkben képes lerakódni, ezáltal káros folyamatokat elindítani:

  • Hasnyálmirigy → gyulladás, cukorbetegség
  • Szemlencse → szürke hályog
  • Hormonháztartási zavarok
  • Idegszövet → memóriazavar

Sajnálatos módon a sort folytathatnánk is, hiszen nem beszéltünk a lerakódások hatására létrejövő bonyolult immun folyamatokról sem.

Nem feltétlenül kell lerakódni a savaknak, hiszen azok közömbösítődhetnek is.

Ezeket a példákat azért érdemes külön megemlíteni mert, ezekben a betegségekben már kézzelfogható javulást, gyógyulást tapasztalhattak a betegek lúgosítás, savtalanítás hatására. Számos beteg hagyhatta már el különböző gyógyszereit és a lúgosítás megkezdése óta sincs szükségük rá!

 

“A SuperGreens lúgosító próbacsomag ára 23.600 Ft! A SuperGreens savtalanító próbacsomag hozzávetőlegesen egy havi lúgosító adagot tartalmaz: 113g zöld por és 30ml Prime pH csepp.”
SuperGreens szett, Vitamin-Bolt.hu


Cimkék: savraktár, sav, savasodás, supergreens, lúgosítás, koleszterint, vérnyomás, cukorbetegség, lúgos.

 

SuperGreens savtalanítók...